Az élet teljességének kibontakozásáért

Hogyan NEM oldható fel a stressz?

Önkéntelen stratégiák

A stressz nyomását mindenki megérzi, akár tudatosan, akár a tudattalanban. Ezért nyilvánvaló, hogy az ember védelmi mechanizmusokat próbál kiépíteni a stressz támadásával szemben. Vannak jobbak, vannak rosszabbak. Az eddigi fejezetek alapján azonban nyilvánvaló, hogy ezek a sokszor spontán stratégiák nem járulnak hozzá a stresszmentesebb élethez, mégis gyakran állandósulnak, és az ember így próbálja tudatosan vagy tudattalanul igazolni, hogy tesz valamit a nyomás ellen. Lássuk itt a legelterjedtebb módszereket.

Kutatások szerint a legfőbb stresszmenedzsment technika a tévénézés. Azután ott van a társaságba járás, ami eléggé hasznos. Egy másik jó stratégia a mozgás, séta, sportolás. További stratégiák közé sorolható a cigarettázás és az alkohol fogyasztása. Megfigyelhető a (túl)evés is. Ha valaki sokáig stressz alatt él, az evésbe menekülhet, és felszed jó pár kilót. Az olvasás ennél hasznosabb technika. Előfordul még a fürdés, a rádióhallgatás és a gyógyszerszedés. És végül a relaxációs vagy meditációs technikák.

A káros szokások mibenlétét nem kell hosszasan fejtegetni. (Az emberek túlnyomó többsége túlbecsüli az állandó tévénézés stresszoldó hatását – mi ezt a kerülendő stratégiák közé soroljuk.) Arra szeretnénk itt rávilágítani, hogy a fent említett pozitív technikák sem biztosítanak elegendő eredményességet. Ha az embernek problémái vannak a munkahelyén vagy a kapcsolataiban, akkor az előbbi “stresszmenedzsment technikák” alkalmazása alatt ugyan nem szembesül a problémákkal, de ez önmagában nem oldja meg azokat. A kikapcsolódás, legyen az akár egy fürdő, könyvolvasás vagy séta, mind hasznos dolgok, amik segítenek testileg ellazulni. Ez az általuk nyújtott komfortélmény azonban nem elegendő a stressz kezelésére vagy feloldására. A stressz kezeléséhez vagy csökkentenünk kell a stresszhatások számát, vagy növelnünk az egyén stressztűrő képességét. A felsorolt pozitív stratégiák egyáltalán nem csökkentik a minket ért stresszhatások számát, viszont valóban kismértékben javítják a velük való együttműködési képességünket (pl. egy reggeli sportolás után jobban bírjuk az aznapi gyűrődést). Ez önmagában azonban kevés az ember szellemi vagy testi leépülésének megakadályozására. A felsorolt technikák nem biztosítanak valódi stresszoldást (vö.: ha nem szembesülünk a problémákkal, attól azok még nem múlnak el), hiszen a stressz feloldásához az alváshoz hasonló vagy mélyebb pihenésre van szükségünk.

Érdekesség: Ide kívánkozik egy kutatás eredménye az irodai növényekről. A növények a munkahelyen jobb teljesítményhez segítenek hozzá, különösen, ha ablak nélküli munkahelyről van szó. Egy felmérés szerint azok a rabok, akik a pusztára néző cellát kaptak, kevésbé betegedtek meg, mint akik a börtön falait látták. Sajnos sok-sok iroda hasonlít egy nyitott börtönhöz. Tehát a növények és a környező vegetáció látképe segít “fittebbnek” maradni.

Helyfoglalás

Bejelentkezés a díjmentes ismertető előadásra

Kérjük, felelősen foglaljon helyet. Csakis olyan időpontra foglaljon, amikor tényleg el tud jönni. Egy fenntartott, de üresen maradt hellyel elveheti a lehetőséget valaki mástól az adott beszélgetésen való részvételtől.

A találkozó helyszíne sok esetben függ a résztvevők számától is, ezért a bejelentkezés elengedhetetlen. A végleges helyszínt e-mailben küldjük meg.

Válasszon az alább megjelenő időpontokból, VAGY kérjen értesítést a későbbi időpontokról.